KULT – magyarul

„Valaha az emberek istenek voltak. Tisztán láttunk, és képesek voltunk cselekedni. A Teremtő azonban ellopta istenségünket, és elzárta érzékeinket.”
„Vakok lesztek az igazságra, csak azt látjátok, ami hamis. Hatalmatok ikerlelketekbe száll, és soha többé nem lesz részetek, mondá a Teremtő, és a valóság börtönébe zárt minket. Bukott angyalok vagyunk, hajótöröttek egy hamis valóságban, amely még fogságunk tényét is elrejti előlünk. Évezredekig azt hittük, egyszerű halandók vagyunk, akiket felsőbb hatalmak uralnak. Rövid életet éltünk, és elviseltük az égő purgatóriumokat anélkül, hogy valaha is az Igazságról kérdeztünk volna.”
– Theodor Mimesis „Emberi gnózis”

Valaha volt a Teremtő. Ha nem is ő teremtette a világot, egy részét biztosan. Talán azért vagyunk bebörtönözve, mert hatalmát fenyegettük. Talán megszegtük valamelyik szabályát. Lehet, hogy Demiurgosz egy ember, aki veszélyeztetve érezte faját. Bármi is volt az ok, átkot szórt testünkre, a génjeinkbe. Egy olyan átkot, ami mindmáig korlátozza látásunkat. Napjainkig csak nagyon kevesen törték meg ezt az átkot. A Teremtő segítőivel, az Arkónokkal és a Lictorokkal tudatlanságban tartott minket. De váratlan dolgok történtek.

A XVIII. század környékén a Teremtő elvesztette az irányítást börtönünk felett. Gondosan megalkotott mítoszai és hitrendszerei meginogtak. A századok folyamán minden ősi és megbecsült világnézetünk összeomlott. Utolsó kétségbeesett kísérletként az emberek tudatlanságban tartására az Arkónok előhozakodtak Darvin evolúcióelméletével. Ez eredetet adott az embereknek. A mítoszok helyett az Arkónok a „tudomány”-nak nevezett hitrendszert terjesztették el, hogy elvakítsanak minket.

De ez nem vált be. A XX. század elején eltűnt a Teremtő. Elmenekült, vagy meghalt. Senki sem emlékezett rá, hogy pontosan mikor tűnt el. A növekvő városokban Metropolisz egyre nagyobb része tűnt fel. Metropolisz az emberi faj születési helye, a kígyózó sikátorok, és a kő-, és fémtornyok, felhőkarcolók végtelen városa. A város nagy része láthatatlan számunkra. Csak a legveszélytelenebb részeit lehet futólag megpillantani hatalmas városainkban. A nyomornegyedekben, és a terjeszkedő iparvidékeken az emberek újjáteremtették a sötét, nyüzsgő várost. Egyre több helyen tört meg az illúzió, ahol át lehetett járni Metropoliszba. Visszaszereztük azt a képességünket, hogy átnézzünk az illúzión, de ez bizonytalan és rémisztő, mert hiányzik a hatalmunk. Legtöbbünk inkább a hazugságok közt él, és megtagadja Metropolisz létét.

A halálon túli Infernóban felébredt Astaroth. Ő a Teremtő sötét ikertestvére. Fivére után kutatott, de csak üres édeneket talált, ahol elvadult szeráfok kóboroltak reménytelenül. Poklot pokol után kutatott át, de csak port, és henyélő halálangyalokat talált. Meghalt a hit. Az emberek saját poklokat készítettek. Astaroth összegyűjtötte elátkozott légióit, fizikai formát öltött, és világunkra lépett, hogy a Teremtő után kutasson. Astaroth féltette hatalmát az ébredő emberiségtől. Egy pusztító háborút tervezett, egy végső apokalipszist, ami visszataszít minket a tudatlanságba. Rejtett helyeken, Afrikában, Kelet-Európában, Latin-Amerikában, és Közép-Keleten tábornokai seregeiket gyűjtögetik. Ő maga folytatja kutatását a Teremtő után.
Azonban nem csak őt érdekelte a felébredő emberiség. Az arkónok, és a megszámlálhatatlan lictorok évezredek óta ügyelnek rabságunkra. Ők a Teremtőt szolgálták, de most uruk eltűnt.

Amikor eltűnt a Teremtő, az arkónok egymás ellen kezdtek harcolni, hogy ki uralkodjon a kozmosz felett. Négyük megsemmisült, vagy száműzetésbe kényszerült ebben a kaotikus küzdelemben. Most csak hatan tartózkodnak Metropolisz sötét citadelláiban, ahol sohasem szüntetik be a többiek elleni szervezkedést.
A lictorok vagy folytatták az emberek elnyomását, vagy csatlakoztak Astaroth erőihez, hogy elősegítsék az Apokalipszist. Az arkónok is rendelkeznek saját lictorokkal, hogy a többi ellen használják fel őket. Astaroth poklainak halálangyalai összezördültek urukkal, és világunkra léptek, hogy itt teremtsék újjá purgatóriumukat. Otthon nélküli szeráfok menekültek világunkba az összeomló paradicsomokból.

Az arkónok, lictorok, és halálangyalok ismertek számunkra, mert történelmük a miénkhez fűződik. Közel élnek hozzánk, éppen a láthatóság határán túl. De más lények is így néznek ki. Amikor börtönünk darabokra hullott szét, láthatóvá váltunk sokak számára, akik ezelőtt nem láthattak minket. Néhányukra emlékszünk a régi legendákból és mítoszokból. Másokra nem találunk nevet. Segítőkészségük változó. Néhányuk megpróbálja felnyitni szemünket, hogy átlássunk korlátainkon, mások ezeken próbálnak belül tartani minket. Mások szórakoztató játékszerként kezelnek minket, akiket használnak, aztán megölnek. Láthatóvá váltunk az azghoulok előtt, akik szolgáink voltak, mikor még volt hatalmunk. Most bosszút állnak a régi igazságtalanságok miatt, és élvezik előző uraik kínzását.
Itt kezdődik a játék. Az emberek mostanában szerezték vissza az igazság látásának képességét. De csak néhányan használják ezt fel. A fogság évezredei után nem akarunk tisztán látni. Legtöbbünk lecsukja a szemét. Néhányan látnak, és elvesztik az eszüket. Néhányan érzékelik az igazságot, és megpróbálják visszaszerezni elveszett isteni mivoltukat. De odáig hosszú út vezet, és az istenség nem mindig azt jelenti, amire számítanak.

Egy olyan világban élünk, ahol leáldozott a nap. Kétségbeesett lények kóborolnak a sivár utcákon az omladozó városokban múltjuk rémületes dolgait keresgélve. A városok démonai ezeknek a bizonytalan létezőknek az elfeledett gyötrelmeiből származnak. Most a valóságban lopakodnak, s igyekeznek megláncolni régi uraikat: az emberiséget.
Magas felhőkarcolók redőnyei mögött fekete ruhás emberek szíjazzák áldozataikat a hideg fémből készült boncolóasztalra. Tiltott rituálékat szőnek emberi vérből és rémületből. Később megcsonkított tetemeket helyeznek plasztikzsákokba, hogy örökre eltűnjenek.
Az Éj Gyermekei, a beteg gondolatok torzult képmásai materializálódnak a fizikai világon, olyan halott városokban várakoznak, amiket csak a kétségbeesettek, és őrültek találhatnak meg.
Álmok szülik az éhes sakálokat, akik az élő hús után vágyakoznak. A valóság tapasztott falait fémkarmok szaggatják az álmodót kísértve, s testét végtelen éji labirintusokba hurcolják.
Ez a nagyvárosok kanyargó folyosórengetegének világa, ahol házalók árulnak Estée Lauder palackozott démonokat, és titkos szavak hangzanak el lerobbant bárokban a bourbonos üvegek fölött. Elfeledett isteneket ébresztettek fel a neonfények, és az utcai zajok, és divatos klubokban járják haláltáncukat. Minden ajtó, minden föld alatti szintekre vezető rozoga lépcső a Pokol bejárata lehet.

Titkos társaságok találkoznak elegáns konferenciaközpontokban, hogy tervezzenek, és elérjék az árnyak mögött pár pillanatig meglátott hatalmakat. Kárhozott emberek kergetik a halhatatlanság titkát. Óvatos szervezetek pazarolnak arra embereket, hogy az őrültek aluljárókra firkált szövegeit megfejtsék. Korunk boszorkánymesterei a hatalomhoz vezető utat keresik. Mindnyájan az egyeduralomért küzdenek a kulcsokat keresve, amik megmagyarázzák a talányokat, s amik az egész valóságra fényt derítenek.
De semmi sem az, aminek látszik. A valóságnak csak néhány oldalát érzékeljük. A világ, amit magunk körül látunk, puszta illúzió. Azok, akik a láthatatlan erők urainak képzelik magukat, kegyetlenül kiábrándulnak, mikor összeomlik az illúzió, és megérkeznek a démonok, hogy összeszedjék hívőiket.
A sötétség, őrület, álom és halál közti határon van egy érzékeken túli valóság. Az álom és az illúzió anyagot ölthet. A rémület kiforgathatja a testeket, és az őrület fizikai valóság lehet. A külső és a belső közti korlát csak illúzió.

A Kult egy a XX. század végén a nagyvárosokban játszódó szerepjáték. Ez egy olyan világ, ahol az emberi gonoszság elegyedik a valóság másik részének rémületes dolgaival. A második világháborúból származó fasizmus még mindig áthatja a politikát és a kereskedelmet. Érzékeny emberek omlanak össze a nagyvárosok névtelenségében, és pszichotikus szörnyetegekké válnak. A felszín alatt ezeket a primitív szenvedélyeket még mindig sakkban tartják a civilizáció erkölcsei, s addig növekednek és gennyesednek, míg beteg perverzióként a felszínre nem törnek.
De nem csak az emberi sötétség fenyeget. Az emberi gonoszság szétrágja a valóság határait, és sötét lényeket engednek át a túloldalról. Álmaink fizikai formát ölthetnek, és üldözhetnek minket. A múlt teremtményei újjászületnek a jelenben, hogy átszervezzék az életünket. Saját félelmeink adnak életet a szörnyeknek, amik pusztulással fenyegetnek minket. Az alkalmazkodni képtelen emberek omladozó városokban, tönkrement gyárakban, és a belvárosok lezárt épületeiben rejtőzködnek. Olyasvalamivé változtak, ami nagyon nem emberi.

Az okkult tanítások segítségével nyílásokat lehet teremteni a különböző világok között, és az ismeretlenből lehet erőt meríteni. De elenyészően kevés ember tud bármit is azokról a hatalmakról, amiket megidéz. Előbb vagy utóbb mindnyájukat elpusztítják azok a démonok, amiket nem tudnak uralmuk alá hajtani.
Ilyen az a világ, ahol hőseinknek élnie kell. Tehetetlen falevelekként sodorja őket a kozmikus szél? Nem! Ők a sors eszközei, s olyan mítoszokban kell szerepelniük, amikről még nem is hallottak. Olyan mítoszokban, amiket elfeledtek az emberek, de a zsúfolt városokban újjászülettek.
A játék hősei lehetnek az igazság kutatói, esetleg egy elfeledett múlt állapotának visszanyerése is motiválhatja őket, vagy a bosszú, vagy egyszerű kíváncsiság. Ők nem nemesszívű hősök, akik a gonosz ellen küzdenek. Inkább úgy gondoljunk rájuk, mint elveszett lelkekre, akiknek le kell számolniuk saját démonjaikkal, hogy békében éljenek.

Olyan történetekbe keverednek, amik múltjukhoz kapcsolódnak. Régi bűntettek érik utol őket, és elégtételt követelnek. A gyermekkor rémei bukkanhatnak fel, és fizikai formát ölthetnek. A rémek önmagunkban keletkeznek. Minden embernek megvan a saját démona, és purgatóriuma. Ebben a játékban a hősök arra kényszerülnek, hogy a sötétségbe lépjenek, talán éppen a halálba – csak hogy rájöjjenek, hogy a vég nem létezik. A halál csak a kezdet.

A játékot nagyon sötéten is lehet játszani, elátkozott hősökkel, akik eltűnnek, miután bevégezték sorsukat. De nem ez a lényeges. Inkább úgy képzeljük el, hogy a hős felkereste a sötétséget, és teljesített valamit a vele való harcban. Úgy, hogy közben saját félelmeik ellen harcoltak; mikor nyernek, bölcsebbek lesznek, és több sebhely lesz lelkükön.

A Kult világa a modern nyugati gondolkodásmódon alapul, amit kétezer évnyi keresztény ideákon nyugvó civilizáció alakított ki. Kozmikus felfogásban tényleg létezik a jó és a rossz. Vannak angyalok és démonok, s létezik egy isten, aki magára hagyta gyermekeit a háború rémuralmában. Az emberben él a rombolás és gonosztevés vágya. De van fényesség is, ami elűzheti a sötétséget.

A Kultot fel lehet használni a Rémálom az Elm utcában és a Hellraiser című filmekhez hasonló atmoszféra megteremtéséhez, ahol az élőholt, vagy szörnyű teremtményekkel rémítenek, vagy a Twin Peaks pszichológiai horror atmoszférájának megteremtéséhez. Lehet akciójáték, ahol hőseink a gonosz erők túlereje ellen harcolnak, legyen az emberi, vagy valami más. A fő karakterek védtelen áldozatai lehetnek a pszichotikus gyilkosoknak. Vagy maguk is skizoid gyilkosok lehetnek, akiknek fel kell fedniük, és ki kell űzniük sötét titkaikat, talán a halál árán is.

A könyv három részből áll: A Hazugság, Az Őrület, és Az Igazság. A rend kedvéért fordítva kezdem.

Az Igazság
Az illúziókon túli világ felépítése moduláris szerkezetű. Alapvetően négy csoportba lehet sorolni: Metropolisz, az álmok, az őrület, és a halál. Kevés olyan történet/kaland van, amiben kettőnél több szerepel a Kult ezen aspektusaiból, de nincs is rá szükség. Millió kalandot lehet kizárólag Metropolisz köré is keríteni.

A hamis világ című részben megtudhatjuk, hogy mi is történt az univerzumban (lásd fent). A lictorok a börtönőreink, 823543 van belőlük, s őket Málkhút Arkón készítette a világ megformálásakor. Azért vannak, hogy a valóság börtönébe zárjanak minket.

Szemünkben a lictorok emberként néznek ki. Mindenütt ott vannak, köztünk járkálnak, ŐK A VEZETŐINK! Nagyhatalmú politikusok, tudományos vezetők, vallási személyek. Így tartják folyamatos megfigyelés alatt az emberiséget. Titokban dolgoznak, de ha kell, embereket ölnek, tudatot törölnek, vagy akár háborút is indítana, csak hogy céljukat elérjék. Az arkónok is a lictorokon keresztül tevékenykednek.
Az arkónok a Teremtő legfőbb szolgálói. Ők lettek először megteremtve. Az arkónok azt állítják, hogy ők előbb léteztek mint a Teremtő, és ők egy nála is nagyobb hatalom kivetülései. Évezredekig munkálkodtak börtönünkön. Földön tett látogatásaikat a legendák és mítoszok is megemlítik.
Eredetileg tízen voltak, de négyen eltűntek a Demiurgosz eltűnése utáni összecsapásokban. Az arkónoknak sok nevük van, de legtöbbször kabbalisztikus neveiken említik őket: Keter, Bíná, Gevurá, Tiferet, Netzáh, és Mákhút. Az arkónok eredeti valói külön citadellákban laknak Metropoliszban. A Metropolisz épületei közül is kimagasló citadellák mindegyikében van egy, vagy több átjáró is saját világunkba, általában a legfontosabb lictorokhoz. A négy eltűnt arkón (Chokmah, Chesed, Hod, és Yesod) tornyai elhagyatva állnak.

Astaroth a Teremtő árnyéka, bár sokan hiszik az ellenkezőjét. Amióta eltűnt a Teremtő, ő a kozmosz leghatalmasabb teremtménye. Az Infernóban abszolút hatalma van, kedvére változtatja a teret és az időt, valamint az anyagot. De világunkon fizikai formát kell öltenie. Anyagi formáit meg lehet semmisíteni, de ez nem öli meg Astarothot.
Astaroth a Bestia (Aleister), az kinek száma a 666. Ő a Sátán, a Gonosz, a Pusztító. A SÁTÁN KÖZTÜNK JÁR, és a Teremtő nem felel. Világunkon 666 formája van egyszerre. Hármat leír a könyv (az Antikrisztus, a Csábító, a Bestia), de sok könyvben és filmben lehet még velük találkozni. Kettőt tudok ajánlani: X-akták (a sátánista epizód), és Stephen King Végítélet című filmjéből a Fekete Ember.

A Halál Angyalai Astaroth közvetlen alattvalói, az arkónok tükörképei (bár ők azt állítják, hogy ez fordítva van). Demiurgosz halála után Astaroth elhagyta Infernót, magára hagyva halálangyalait. Ezzel egy időben már egyre kevesebb ember hitt az elkárhozásban, s lassan kiürült a pokol. A halálangyalok világunkra léptek. Sokan itt maradtak, csak kevesen tértek vissza. Ők is tízen vannak: Thaumiel, Chagidiel, Sathariel, Gamichicoth, Golab, Togarini, Hareb-Serap, Samael, Gamaliel, és Nahemoth.

Megtörik az illúzió
Az illúziót régen csak hallucinogén szerekkel, vagy mágikus szertartásokkal tudták megtörni. Ma már egyes helyeken ez rendszeresen megtörténik. Ekkor rendszerint megpillantjuk Metropoliszt. A várost, melynek városaink csak kis részét alkotják. Esetleg bepillantást nyerhetünk az Infernóba, vagy az Elízium üres édeneibe. Mindez attól függ, hogy mikor, és hol tört meg az illúzió. A megtörésben segíthetnek speciális tárgyak (tükrök, lencsék, kirakós játékok), esetleg állandó átjáró is lehetséges. Az olyan helyeken, ahol nagyon sok a szenvedés, mindig nyílik átjáró (haláltáborok, kórházak, börtönök, csataterek, stb.).

Metropolisz
Sokféleképpen lehet eljutni az ősi városba. Ennek egyik lehetséges módja a föld alatti átjárás. Egy nagyváros ősi csatornáin leereszkedve egyre furcsább és rémítőbb dolgokkal lehet találkozni. A Földmély Gyermekei fészkelték be magukat ebbe a határzónába. A labirintus mélyén olyasvalami van, amit a Földmély Gyermekei is csak félve ejtenek ki a szájukon. Ők úgy nevezik, hogy „Ő, aki Alant Vár” (She Who Waits Below). Messze mélyen fekszik Ktonor napvilágot nem látott városa, ennek közepén van a bejárat a Belső Labirintusba. Épeszű ember nem tapodta ezeket az utakat, amelyek Hozzá vezetnek.
Metropolisz az emberiség bölcsője. Ez minden város példaképe. Bár az emberek megfeledkeztek róla, halvány emlékképek élnek bennük, ezek alapján készítették el városaikat. Egyre közelebb járnak hozzá. Minden város Metropolisz része. A városnak nincsenek fizikai határai. Nagysága végtelen. Lehet, hogy kiűzetésünk előtt virágzó hely volt, de az is lehet, hogy mindig is ilyen romos volt. Itt-ott világunk városainak része is megtalálható. Az idő hamissága miatt egymás mellett láthatóak az ókori Róma és a mai New York egy-egy része. Hatalmas épületek vannak itt, többek között bábel tornyának modellje. Az üvegből készült torony olyan magas, hogy végtelennek tűnik. Óceánnyi méretű terek, ezeremeletes házak találhatók itt. Agyag, kő, fa, vas és üvegépületek váltják egymást, mindet tűzlépcsők és sikátorok kötik össze a másikkal. A tíz citadella hegyként emelkedik a város fölé, és mindent sárgás fekete füst takar.
Sokan vannak, akik Metropoliszba tévedtek, és nem találják a kivezető utat. Ezek vagy bandákban járják a várost, vagy letelepedtek valahol, kis szigetet hozva létre, ahol élet is van Metropoliszban.

Metropoliszban a leggyakrabban azghoulokkal lehet találkozni. Régebben szolgáink voltak és még most is azok, de elfelejtettük, hogyan lehet nekik parancsolni. Nevükön kell őket szólítani, és engedelmeskednek. Kb. 1000 név van használatban. Démonidézők megpróbáltak nekik parancsolni, de mindnyájan elpusztultak, mert nem a megfelelő nevet mondták ki. Gyűlölnek minket, vadásznak ránk, élvezik megkínzatásunkat.
Metropolisz legnagyobb része romos kísértetváros. Az Útvesztő nevű rész maga a talány. Vérszomjas teremtmények vadásznak az emberekre, rejtelmes utalások a falakon, rendszertelen épületek átláthatatlan hálózata. Rebesgetik, hogy aki eljut a közepére, visszanyeri isteni mivoltát. Aki ide betette a lábát, az soha többé nem tért vissza.
A Vadászterületen az emberek egykori farkasszerű szövetségesei fenyegetik a bemerészkedőket. A Gépvárosban lerobbant gyárak, erőművek vannak. A Halott Város egyetlen rettentő nagy temető, ahol a halott istenek tanyáznak. Azt beszélik, hogy Metropolisz 7777 dombra épült, s mindegyik dombon található egy templom, melyben egy-egy élő isten lakozik. Az istenek degenerált démoni lények. Őrültek, istenségük egyedül hatalmukban nyilvánul meg.

A Halálon túl
A Teremtő sohasem fosztott meg halhatatlanságunktól. A halál csak megváltoztat minket, de sohasem tüntet el minket egészen. Amikor testünk meghal, egy másikban újjászületünk. Mások a poklokba és purgatóriumokba kerülnek, vagy szellemekként élnek tovább világunkon. Néhányunk más létezési formába kényszerül: tárgyakként, félemberekként, vagy állatokként élnek tovább, esetleg saját halott testükben. Évezredekig sínylődhetünk egy tárgyba zárva.
Nem tudunk a születésünk előtti időkre visszaemlékezni, és nem láthatunk a jövőbe. Előzőleg kifejlődött identitásunk eltűnik. Csak az eredeti természetünk marad meg, amit lehetetlen megsemmisíteni. Sajnos nem tudjuk megszabni, hogy mi történik halálunk után.
Akik nem akarnak átmenni a halálon, csapdába esnek a határvidéken. Itt nem vész el azonnal az összes emlékük, hanem évek alatt törlődik ki belőlük. Ők a szellemek, és az élőholtak. Innen csak egy út van: a halál felé. Az életbe lehetetlen innen újra visszatérni (bár van rá néhány példa).
Léteznek a noszferatuk is, akik nem halhatnak meg öregségben. Állapotukat vér útján terjesztik, néhányan nagyon titkolózóak, élő emberek között nem járkálnak. A napfény felgyorsítja a metabolizmusukat, ezért ha nappal merészkednek ki, akkor is nagy napszemüveget, és ballonkabátot viselnek. Legalább havonta vért kell inniuk, hogy megtartsák hatalmukat, de csak akkor szívnak halálig, ha elvesztik a fejüket.
Az, hogy egy ember halála után hogyan végzi, a hitétől függ. Régen, mikor az emberek vallásosak voltak, két lehetőségük volt: a boldog emberek a mennybe jutottak, a bűnösök a pokolba. Mindenki addig tartózkodik itt, amíg teljesen el nem felejti előző életét.

Az Álmokon túl
Az álmok birodalma a saját világunk. Az álmokban mást is megtehetünk, mint a való életben. A fizika törvényei nem működnek, az idő és tér elveszti értelmét. De az álmok befolyásolhatják is világunkat.
Az álmok világa nem egy önálló valóság. Mindenki elkészíti saját álmát, ami a tudatalattijából emelkedik ki. Elfeledett emberekkel és eseményekkel találjuk szembe magunkat, néha fel sem ismerjük őket. De az álmokban minden közvetlenül velünk kapcsolatos.
Az álmok megváltoztathatják világunkat. Csinálhatunk olyan dolgokat az álmokban, amik átkerülnek a valóságba. Ott erősebbek és hatalmasabbak lehetünk, és álomvalónkkal átléphetünk a valóságba. Az álmokban megváltoztathatjuk a dolgokat, így a valóságot is meg tudjuk változtatni.
Ehhez azonban sok tanulás szükséges. Minél képzettebb valaki az Álmok művészetében, annál több dolgot tud véghezvinni az álmokban. Az Álmok mesterei saját álomvilágot is létrehozhatnak.
Minden álmok forrása az Örvény. Kavargó kép és érzésforgatag, amiről senki sem tudja, hogy valójában mit is szolgál. Közelében születnek a legerősebb álmok és álomvilágok.

Az Őrületen túl
„A szíjak a bőrömbe vágtak. Arra kényszerítettek, hogy megegyem a kib…ott piruláikat; vöröset, kéket, zöldet, sárgát. Összezavarodtak a gondolataim. Minden tompává, nyomasztóvá és szürkévé vált. Küzdöttem ellene. Most nem ájulhatok el, nem lebeghetek! A szemben lévő falon egy nedves foltra koncentráltam erősen. És valami elkezdődött. A folt megnőtt, elvesztette szürkeségét, és zölddé, sárgává, rikító narancsszínűvé változott. Elmémmel nekiestem az üres falnak. Az egész felém dőlt, élénk narancsszínben lüktetve. A nővér felsikoltott, és eldobta tálcáját. Lángra lobbantottam a tapétát, és a kidülledt fal gennyes kelésként hasadt szét. A zöld massza csápokat lövellt a nővér felé, amik erősen megragadták. Éreztem szívverését, mintha csak saját kezemmel markoltam volna, megnyalva a bőrét és vértől csöpögő húscafatokat szakítva ki belőle. A hasadást kiszélesítettem és megtöltöttem elmémmel a szobát, míg egy morajlást nem hallottam, ahogy vakolatfelhő kíséretében leszakadt a mennyezet. Minden elsötétült.”

Az őrület akkor következik be, mikor a lélek a lehetetlen helyzetektől védekezik. Amikor elvesztjük eszünket, megváltozik körülöttünk a világ. Új hazugságokat készítünk, hogy megmagyarázzák a valóságot, de eközben bepillantást nyerünk az illúziók mögé. Visszakapjuk hatalmunk egy részét, ami bukásunk előtt volt, de önmagunk egyes aspektusai olyan fogyatékossá válnak, hogy továbbra is nyomorékok maradunk: félig istenek, félig bolondok.
Az őrület egy sikertelen menekülési kísérlet. Akkor fordul elő, mikor meglátjuk a valóságot, és ezt nem tudjuk feldolgozni.
A skizoid ember hajlamos a hallucinációra. Ezt két eset idézheti elő: vagy meglátja az illúziókon túli valóságot, vagy beteg elméjének fantomjait látja. Egy olyan világban él, ahol saját világa keveredik az illúziókon túliakkal, és a vad fantáziálással.
Az ilyen emberekkel sok furcsa esemény történik: torzul számukra a tér és az idő, félelmeik anyagiasulhatnak. Az őrülteknek sok helyen saját kis közösségeik vannak, eléggé elzárkózva a „normálisaktól”.

A Szenvedélyeken túl
A szexualitás már kiűzetésünk előtt bennünk volt. A szenvedély nem szerelem, hanem egy önző vágy, hogy kielégítsük testi vágyainkat, és szaporodjunk. Darwin – és később Freud – kezdte felismerni, hogy ez a szenvedély az egész létünk kiindulópontja. Ez befolyásol mindent, amit csinálunk. Mikor istenek voltunk, minden szexuális cselekedetünk ártalmatlan játék volt. Egyikünknek sem volt hatalma a másik kényszerítésére. Most megváltoztak a dolgok. Azt hisszük, hogy vagy mi uralkodunk, vagy uralkodnak rajtunk. A régi játékok veszélyessé váltak.
A halál hazugság, az őrület egy menekülési kísérlet, az álmok pedig elménk lenyomatai. De a szex nálunk is nagyobb. A szenvedély a legbiztosabb, de a legveszélyesebb út az igaz valóságba.

Ha valakit hatalmába kerít a vágy, minden más lényegtelenné válik számára. Az illúzió fenntartása is. Csak a vágy tárgyát látja maga előtt, és semmi más nem érdekli. Egy ilyen személy körül az idő és a tér is torzulhat. Akár hirtelen a vágyott személy mellett is teremhet. A szexuális megszállottságot még a halál sem állítja meg: a megszállott az Infernóra is nyithat kaput, oda, ahol a kedvese szenved.
Ösztönösen tudjuk, hogy a szex a kulcsa annak, hogy mik vagyunk és mik lehetünk. Ez legtöbbünket megrémít. Ezért van az, hogy a szexre több tabu és szabály vonatkozik, mint akármi másra az életben. Perverzió alatt azt értjük, ami nem követi a szabályokat. Mikor megtörjük a szexuális tabukat, valami bennünk felszabadul és elvesztjük az irányítást. Ilyenkor nem csak egyszerűen átlátunk az illúziókon, hanem ideiglenesen visszakapjuk isteni mivoltunkat!

A Hazugság
A játék mindenre a húszoldalú kockát használja. Ezzel a tulajdonságok és képzettségek alá kell dobni. Nyolc tulajdonsága van egy karakternek: Mozgékonyság, Erő, Egészség, Megjelenés, Egó (intelligencia és akaraterő keveréke), Karizma, Érzékelés, Műveltség. Ezekre 100 pontot kell elosztani.
A sebzési rendszer roppant egyszerű és egyedi. Például a Glock 19 sebzése: Krc 1-5 Ks 6-9 Ss 10-15 Hs 16+ Ez azt jelenti, hogy ha eltaláltak valakit (a páncélt most hagyjuk ki), akkor egy húszoldalú kockával kell dobni, és a fenti sebzési táblázaton meg kell nézni, hogy melyik kategóriába esik a sebzés: Krc – karcolás, Ks – könnyű sérülés, Ss – súlyos sérülés, Hs – halálos sérülés.
Az, hogy ki mennyi sérülést bír ki, az Egészségétől függ. Például egy 10-es (átlagos) Egészségű egyén esetében ez így van megadva:
4 karcolás = 1 könnyű 3 könnyű = 1 súlyos 2 súlyos = 1 halálos
Tehát a túlcsordulás megy a következő kategóriába. Persze egy sebesült embernek kemény negatív módosítói vannak minden cselekedetére.

A Kult karakterei nem ma született báránykák. Néhányuk igen különös háttérrel rendelkezik. Erről gondoskodik a Sötét titkok c. fejezet. Van itt minden, amire egy horrorfilmbe illő személynek kérdésessé teszi a múltját.
36 hátrány és 26 előny van a könyvben, persze többet is ki lehet találni (áthozni a GURPS-ból). A hátrányok nem a szokásos kis rövidlátás, túlsúlyosság, és hasonló kategóriába tartoznak, hanem igenis súlyos, sötét színezetet adnak a karakternek (osztott személyiség, halálvágy, kísértett, rémálmok, szexuális neurózis, stb.). Ezeket a képzettségpontokból lehet megvásárolni.

Az előnyök/hátrányok pontarányát összehasonlítva megkapjuk számszerűleg a karakter Kiegyensúlyozottságát. Egy átlagembernek ez 0, és ez felel meg legjobban a Teremtő akaratának. A negatív egyensúllyal rendelkezők (akiknek több hátrányuk van) nehezebben állnak ellen a rémületes élmények sokkolóerejének, hátrányaik eluralkodhatnak rajtuk, új hátrányokat szerezhetnek, és mindennek a tetejébe, mikor már egyre gyorsabb ez a folyamat, egy nememberi szörnyeteggé változnak át! A nagy kiegyensúlyozottságú karakterek nem rémülnek meg olyan könnyen. A kiegyensúlyozottság meg kell hogy látszódjon a karakter viselkedésén (a negatív egyensúlyúak inkább búskomorak, szomorúak, hajlamosabbak a depire stb., míg pozitív esetén fordítva).

A képzettségrendszer is elég jó. Vannak alap képzettségek, amikben minden karakternek van valamilyen szintű jártassága (mászás, dobás, fegyverek stb.), és Általános képzettségek, amikre mindenképp pontot kell költeni, hogy akár csak alacsony szinten is elsajátítsa a képzettséget. Minden képzettségnek van egy tulajdonság-bázisa, ami azt befolyásolja, hogy maximum milyen szintre fejlődhet abban a képzettségi területen a karakter. Tovább is lehet persze fejlődni, de ez már rengeteg pontba kerül. Összesen 103 képzettség van, ebből 22 harci képzettség, és 20 ún. budo manőver, amik a harcművészi közelharcot színesítik. A fenti számokba nincs beleszámolva a rengeteg specializációs lehetőség, és a mágikus képzettségek.

A harcművészet külön fejezetet is kapott, amire szükség is volt egy ilyen méretű anyag esetében. Ahhoz, hogy valaki harcművész legyen valamilyen szinten, először is meg kell vennie a Harcművészet képzettséget. Attól függően, hogy hány pontot költött rá (sokba kerül!), lehet tanuló, instruktor, mester és nagymester. A könyv négy harcművészeti stílust ismertet (jujitsu, karate, kendó, kommandós), de ezek alapján nagyon könnyen ki lehet sajátokat is dolgozni. Ha valaki valamilyen szinten elsajátított egy stílust, ezzel együtt különféle harci képzettségeket is kap, ami a harcművészetre jellemző (egy aikidós nem tud ütni/rúgni, de már egy kezdő is 9-es szinten tud átdobni). Ezek még nem nagyon tesznek valakit híressé, de a budo manőverek talán segíthetnek ebben. Néhány speciális harci manőverről van szó, például a kendósok fegyvertöréséről, vagy a karatésok és kommandósok repülőrúgásáról. Néhány nagymester speciális chi-erőt ismeretének is birtokában van (levitáció, kóma, tűréshatár-kitolás, regeneráció stb.). Ezek már tényleg csak azoknak ajánlott, akik minden pontjukat harcművészetre költik, mert másra már semmi sem marad.

Néhány speciális, rendhagyó történet során az Éj Gyermekeivel is lehet játszani, de ezek inkább NJK-k. Speciális előnyeik/hátrányaik vannak és mint nevük is mutatja, ők az élet sötét oldalát tapasztalják meg (Kiegyensúlyozottságuk felső határa -25). Embertelen, vérszomjas teremtmények, akikkel nem szívesen fut össze az ember a sötét sikátorokban.
A harcrendszer nem érdemel sok szót, mert sokfelé lehet hasonló rendszerrel találkozni. A támadás egyszerű képzettségpróba, aminek van egy rakás módosítója, aztán lehet sebezni. A sebzést már fentebb részleteztem, nem írom le még egyszer.

A karaktergenerálást néhány archetípus is segíti, ám ezek távolról sem a megszokott előre kidolgozott karakterek halmaza. Néhány színes lap az egész (mindegyikhez színes rajz, amik jól néznek ki, főleg a véres, brutális hátterekkel), ahol néhány karakterTÍPUST ismertetnek. Van hozzájuk egy idézet (ez sem a szokásos ShaRun-os), leírás, személyiség, választható előnyök/hátrányok/sötét titkok, foglalkozás, életvitel, választható képzettségek. Voltaképp csak ezekből lehet megtudni, hogy milyen is az „átlagos” Kult karakter, és ezek mintájára többet is ki lehet dolgozni.
A mágia bonyolult (bár a szabályai könnyűek), nehéz és veszedelmes dolog a Kultban. Hat különböző tudomány (lore) van: Őrület, Tér és Idő, Álom, Halál, Szenvedély, Valóság. Ha valaki varázsolni akar, meg kell tanulnia a megfelelő Tudományt, majd a varázslatokat. Minél hatalmasabb egy varázslat, annál magasabb szinten kell ismerni az adott Tudományt.

A varázslatok csodálatosan ki vannak dolgozva. A leírás mellett helyet kapott, hogy mennyire megterhelő a rituálé (fizikai fáradás), milyen felszerelés szükséges (köpönyeg, zene, oltár, gyertyák, szent tárgyak stb.), milyen mintázatú a védőkör (és az anyaga… gyakori a vér, vizelet, hüvelyváladék vagy sperma), mik a verbális komponensek (pl. az Illúzió megtörésénél „Aporator i durath am’Metropo; speculo horrandex specularum; Aporath”), milyen gesztusokat kell tenni, mit kell vizualizálni (maga elé képzelni, mert enélkül nem megy), meddig hat a varázslat, és meddig kell a szertartást végezni (casting time, általában a legrövidebb is negyed óra, és van 7 napos varázslat is).
A mágia rengeteg tanulást igényel. Talán ezért a játékos karakterek soha nem sajátíthatják el egészen egyik tudományt sem. Meg túl erős fegyver is lenne a kezükben. Kisebb varázslatokat azért még tanulhatnak. De a mágia magasiskolája mindig is az NJK-k kezében van.

Ez a leírás is jó hosszúra sikeredett, de remélem megérte. Nekem a könyv olvasása során rengeteg jó ötlet jutott eszembe, de mindig valami magányos hőssel történtek a dolgok, és ebbe a veszélyes, undorító világba csak nagy erőszakot téve lehet bezsúfolni egy játékos csapatot, akik mindig összetartanak. Ha meg nem tartanak össze, az a történet és hangulat szempontjából jobb, de megnehezíti a mesélést.

Mindent összevetve egy csodálatosan megalkotott világot kaptunk. A könyv minden oldalán csorog a vér, a grafikák kétszínűek: vörös és fekete. De kipróbálni is csak felkészült csapatnak érdemes. Ha az első játéknak rossz a hangulata, az bizony a játékosban mély nyomokat hagy, és később csak szapulni tudja azt a rendszert, pedig csak rossz volt a mesélő, vagy néhány játékos.
Végül hadd ajánljak egy újítást: ha valaki már nagyon unja a Kultot (már ha létezik ilyen ember), akkor mindenképp olvassa el Josh Keegan (Szántai Zsolt) Neonbibliáját! Helyezzük át az időpontot a XXI. század közepére, elegyítsük a Kultot a Cyberpunkkal. Ütő páros lehet. Tegyük fel, hogy a Teremtő visszatért, és hősei segítségével vissza akarja szerezni uralmát. A többi csak rajtad múlik.

Jó játékot!