Átokföldje meséi: A Halálzóna szabályai

Címkék

Egy történet, mely a Fallout mítoszában játszódik.

Szabályok.
Mindent szabályok irányítanak.
Néhányat alapvetően megszeg az ember, mondván, azok azért vannak, hogy megszegjék őket. Nos, a Halálzóna szabályai mások.

Éjszaka volt, a holdat fekete felhők lepték el. A hó is esett. Friend, a magas, rézbőrű „harcos” világéletében a gyűjtögetésből élt meg. Most is egy ilyen begyűjtő körúton volt- ahogy szokta mondani. Végigjárta a leomlott épületeket, átkutatva mindent, hátha, valami használhatóra és értékesre bukkan.
Lassan ért a mai út végére, és az eredménye elkeserítő volt. Nem talált semmit. Már indult volna vissza, amikor megcsúszott és elvágódott az egyik gyár fémes padlóján. A nagy csattanást káromkodás követte. A poros gyári ablak maradványain keresztül észre vett valamit.

Az egyik romos házban a környéken két bakancsot pillantott meg. A bakancsok egy terepszínű nadrágban tűntek el, de csak ennyit látott, mert a fal eltakarta az illetőt. Pontosabban hullát. Ha a patkányok még nem rágták meg, akkor elég friss lehet! -gondolta, közben levette válláról az M16 -ot. Hátha találok valami használhatót. Rálépett a félig rozsdás és elvékonyodott lépcsőre, óvatosan lépkedve tette meg azt a hat métert, majd az utolsó lépcsőfoknál megkönnyebbülten lélegezett fel. Igaz, csak hat métert zuhant volna, az nem is olyan sok, de ha eltöri a lábát…

Eldöntötte, hogy ezt most a szabályok szerint fogja csinálni.
Koncentrálj! 10. Szabály: Emlékezz mindig erre a tíz szabályra a Halálzónában!
A földre feküdt és kúszni kezdett a legközelebbi bombatölcsérig. Mikor megérkezett elővette a gépfegyvert, majd a környéket kezdte vizsgálni. Tiszta!
Felugrott a tölcsérből és cikkcakkban futni kezdett a következőig. Beugrott a gödörbe. Már csak pár méter választotta el attól a háztól, ahol a hulla feküdt. Még egyszer körbepillantott.

2. Szabály: Lopakodj, ahol csak lehet a Halálzónában!
Kétrét görnyedve futni kezdett, közben a környéket figyelte, fegyverét lövésre készen tartva a markában. Egy hordóhoz futott, közben a hó szállingózni kezdett, hatalmas pelyhekben. Letérdelt a hideg olajos hordó mellé. Újból körbenézett. Autóroncs, vastartály, gödör, házrom, hulla. Tiszta! Menni fog…

3. Szabály: Mindent ellenőrizz kétszer a Halálzónában!
Mély levegő és NYOMÁS!
Elérte az autóroncsot, melyből egy csontváz lógott ki a szélvédőn. Biztosan ki akart jutni a kocsiból. Nem jött össze neki.
Továbbfutott, elérte a második kiszemelt pontot, a vastartályt. Ledőlt a tövébe és nekidőlt a tartálynak. Várta, hogy ziháló tüdeje megnyugodjon és újból normális tempóban verjen a szíve. Pár percig mozdulatlanul várt, és újból elindult. Tekintete a házakat, autóroncsokat fürkészte a gyér holdfényben, nehogy valami meglepetés érje.

4. Szabály: Légy mindenre felkészülve a Halálzónában!
Elérte a házromot és bevetődött. A törmelék felsértette az egyik kézfejét, amiből apró patakban kígyózott a poros padló felé a vére.
Fenébe is!
Vállára vetette az M16 -ot és elővett egy ragtapaszt a zsebéből. Óvatosan lebontotta a fóliát róla és a sebre helyezte.
Így ni! Ezzel is megvolnánk.
Elérte a felfelé vezető lépcsőt, majd megállt a tövében. A gépfegyvert visszavette a vállára, mert kis helyen nehezebb a hosszú csöve miatt gyorsan a közeli célpontokra célozni. Sokkal jobb erre a pisztoly. Elővette a nagy 357 -es Magnumot. Ezzel a stukkerral mindent leterít!
A revolvert maga előtt tartva elindult a lépcsőn felfelé.

5. Szabály: A megfelelő felszerelés használata minden a Halálzónában!
Felért az emeletre, óvatosan haladt szobáról szobára, majd elérkezett a dekapilált hullához. A fickó a hasán feküdt, körülötte vérben úszott minden. Friendnek hányingere támadt, de leküzdötte és odalépett a halotthoz. Megfordította a hullát, és elkezdte átkutatni. A felső zsebekben talált egy pisztolyt, megnézte, elővette a zseblámpáját és rávilágított. Ezzel felhívhatja magára más figyelmét, de hogy is van a szabály?

7. Szabály: Semmi kockázat, semmi nyereség a Halálzónában!
A pisztoly jó állapotban volt, levette válláról a hátizsákot és belerakta. A következő zsebben két repeszgránátot talált, és lőszert, de az nem volt jó sem az M16 -hoz, sem a Magnumhoz. Eltette őket, mert:

8. Szabály: Vigyél mindent magaddal, amit csak tudsz a Halálzónában!
Nem talált mást a zsebekben, ezért oda ment a lábakhoz és elkezdte lebontani róluk a kivételesen jó állapotban lévő katonai bakancsokat. Leszedte és elpakolta a hátizsákba őket.
A ruháival nem foglalkozott. Nem próbálta meg lerángatni őket a fagyos testről, mert:

9. Szabály: Maradj könnyű a futáshoz, mert szégyen a futás; de hasznos a Halálzónában!
Elindult vissza a szobákon keresztül, amikor valami furcsa, kaparászó hangra lett figyelmes. Lassan, minden lépését megfontolva lépett át az egyik szobába, ahol várt pár percet. A kaparászás abba maradt, de egy hangos és éles hang hasított a levegőbe.
SSSCCCRRREEECCCHH
Aztán a világ, hírtelen megborult és a padló eltűnt a lába alól. Lezuhant a földszintre, összetörve egy régi asztalt. A feje fájt, agya tompán lüktetett. Számba vette a zúzódásokat, úgy tűnt, hogy nem tört el semmilye.
Micsoda mázli! -gondolta.
SSSCCCRRREEECCCHH
A padló újból eltűnt alatta és egy szennyvíz átfolyóba zuhant. Nagy csobbanással merült el a derékig érő bűzös és sötét folyadékban. Levegőre éhes tüdővel robbant ki a vízből. Felállt és elővette a zseblámpáját. A lámpa fényével körbe világította a csatornát. Egyik falról a másikra vetődött a fénynyaláb, aztán megállapodott egy fekete színű valamin.
Mi a fene? Mintha kitinből volna. Talán valami rovar, esetleg egy csótány.
A fekete valami megfordult, hosszú, fekete csápok emelkedtek ki a vízből.
Egy csótánynak vannak csápjai?

Friend felemelte az M16 -ot és felhúzta. Közben reménykedett, hogy a folyadék nem tett kárt a fegyverben és hogy a lény nem agresszív és nem támad.
A lény teljesen kiemelkedett a vízből, nagy, fekete koponya rajzolódott ki a lámpa fényében. A furcsa szerzeménynek nem voltak szemei, csak fogai, amik jobban hasonlítottak alkarnyi hosszú tőrökre, mintsem fogakra. A csápjai vadul tekeregtek maga körül.
Anyám! Mi az Isten ez?
SSSCCCRREECCHH -hallatszott. Friend most már teljesen biztos volt benne, hogy a hallott hangokat ez a valami adta ki magából.

A lény iszonyatos gyorsasággal megindult Friend felé. Állkapcsait vadul csattogtatta.
Már csak pár méter választotta el a zsákmánytól, mikor a férfi felemelte a gépfegyvert és lőtt.
Az fegyver feldübörgött, a hangot a csatorna falai felerősítették, a tárban lévő harminc golyót Friend a közeledő lényre ürítette. De az meg csak jött tovább.
Friend arcán meglepetés tükröződött.
Harminc töltény már rég kinyírt volna egy csorda brahmint is!
Eldobta az M16 -ot és elővette a Magnumot. A nagy revolver krómozott csöve a lény fejére szegeződött. Friend meghúzta a ravaszt, mire a pisztoly hatalmasat rúgott hátra, meg is fájdult már párszor tőle a csuklója, de újból lőtt.
A második lövés véres masszává változtatta a lény fekete koponyáját, szétkenve azt a csatorna falain.

6. Szabály: Ölj vagy téged ölnek meg a Halálzónában!
-gondolta Friend.
Elmosolyodott.
Kinyírtam! Hehehe!
Arcán bárgyú vigyorral állt egy helyben, nem vette észre, hogy mögötte a víz fodros hullámokat vet, miközben valami közeledik felé a vízfelszín alatt.
Csak a testébe maró hosszú fogak okozta fájdalom értette meg Frienddel, hogy hibázott, és ez a hiba most az életébe fog kerülni.

Azt hiszitek, hogy azért halt meg, mert megszegte a szabályokat? Tévedtek. Ő emlékezett a szabályokra. Azon kívül, mindegy, hogy milyen jó az ember, vagy mennyire felszerelt, mindig ott van az első szabály: Légy mindig felkészülve arra, hogy meghalhatsz a Halálzónában!

Utolsó hozzászólások   [Ugrás a fórumhoz]

    Vendég BrotherT

    2003-02-24 12:05:00

    Szóljatok hozzá nyugodtan!

    Nos, úgy gondoltam, hogy MOST, ebben a novellában

    nem írom annyira küröl a Fallout hangulatát, de ez nem jelenti azt, hogy rossz lett. Szerintem elmegy, egy három órás darabhoz képest:)Ami a Falloutos novelláimat illeti, a másiknál arra panaszkodtatok, hogy túlságosan sok képi elem került bele és az miatt nem tetszett egyeseknek.

    Nem angolból fordítottam, hiszen ilyeneket még a neten sem lehet találni, ez van.

    Minden olvasónak üzenem, hogy a Fallout nem arról szól, hogy mindenkinek MKII Power armorja(ami persze fehér!!)és Gauss puskája van, és stb.



    The_flying_pig

    2003-02-24 15:41:03

    BrotherT: nyugi, nincs olyan írás, ami mindenkinek jó. Egyébként szerintem is lehetne csiszolni rajta. ;)



    Vendég Anonymous

    2003-02-24 20:58:43

    A szabályok leírásánál a Halálzóna szót kihagyhattad volna, szerintem úgy jobb lett volna. Elég csak leírni, hogy ezek ott érvényesek (bár sztem az egész falloutra ezek érvényesek, ha az ember nem Brotherhood paladin 3-4 társsal...). Összességében lehetne sokkal jobb is. Legközelebb szánj rá több időt!!! A jó munkához idő kell.



    garw

    2003-02-27 17:16:03

    nekem is tetszik:))

     

    bocs, hogy az előzőnél reklamáltam:)

    ott az nem tetszett, hogy (szvsz:) nem volt benne "novellaszerű" tartalom.

    Az álomjelenetet leszámítva mintha kedvcsináló lett volna a PCGuruban:)

     

    de így már okés.

     

     

    (-o-)(-o-)(-o-) (-o-)(-o-)(-o-)

    (-o-)(-o-)(-o-) (-o-)(-o-)(-o-)

     

     

    itt a hangvétel nem igazán tetszett, de az novelláról-novellára amúgy is változik.

    Ez olyan "megmondom a frankót" fallout volt.

     

    Írj az történetről, majd az olvasó eldönti, hogy mi számít "hibának" a szereplők részéről.

     

    és szvsz vicces, amikor az mondod:

    "Minden olvasónak üzenem, hogy a Fallout nem arról szól, hogy mindenkinek MKII Power armorja(ami persze fehér!!)és Gauss puskája van, és stb."

     

    van akinek erről szól:))

    szvsz ezt is döntse el ő! Bízd rá a döntést, nem lesz hálátlan.

    Én sem a "frankót" szeretem hallani, hanem a történetet:)

     

    szia



    Vendég BrotherT

    2003-02-28 05:18:05

    Hi!

     

    Nem vitatkozni akarok veled garw, de szerintem az olvasók többsége túlságosan fantasys szemekkel nézi a témát. Ez annyit tesz, hogy szerintem nem mindenki fog Power armort találni a romok közt, én speciel örülnék, ha találnék egy félig romlott sonkás szendvicset ott:)))

    És ebben igazad van, mindenki másképp látja, de akkor mi a fenének fikázzák le a másikat?




belépés jelentkezz be    

Back to top button