A görög jósdák

forrás: wicca.hu

Még az ókori emberek többségét is félelemmel töltötte el a természet különböző erőinek megnyilvánulása. Ugyanakkor ez a félelem egyfajta reményt is nyújtott. Ebből következően az emberek kapcsolatot akartak teremteni az istenek világával, amit szerettek volna állandóan fenntartani, hogy a magasabb rendű lények akarat érvényesülhessen. A kapcsolatot a régi idők homályában a jósdák tartották fent jóslási kultuszaikkal. Ha egy személy, vagy akár egy egész város komolyabb kérdés megoldását kereste, illetve nehéz döntés előtt állt, akkor alávetette magát a jóslatoknak. A jóslatot, amelyet a jósda a hozzá fordulónak adott, az isteni akarat kinyilatkoztatásának tekintették.
Az ókori Görögország két legjelentősebb jósdája Zeuszé és Apollóné volt. Zeusz jósdája Dódónában, Apollóné Delphoiban állt. A két jóshely jóslási módszere technikailag különbözött csak, és természetesen Dódoónában Zeusztól, Delphoiban Apollóntól vártak választ a kérdésre.

Dódóna Görögország legrégebbi orákuluma, ahol a jós papok (akiket szelloinak vagy helloinak neveztek) Zeusz és Dióné (aphrodité anyja) akaratát szent bükkfa leveleinek susogásából vagy a szent fán ülő galambok turbékolásából, szent forrás mormogásából, kockadobásból, fémedény hangjából olvasták ki. Az itteni próféták mezítláb jártak, a földön aludtak, mert a földből kapták az ihletet az isteni üzenet értelmezésére.

A dódónai jóshely híres volt jóslatainak kétértelműségéről, homályosságáról. Innen alakult ki az, hogy manapság a nem egyértelmű dolgokat a „dódónai” jelzővel illetjük.
Régészeti leletek bizonyítják, hogy már az i. e. 2. évezredben is élt a kultusz. Jelentősége lecsökkent az i. e. V. századra, majd a hellenizmus idején nőtt meg újra. A fellendülés kezdetét Nagy Sándor támogatása jelentette. Dódóna sokat szenvedett a háborús eseményektől: az Aitól és Acháj Szövetség háborúja (i. e. 219) miatt a kultuszhely elpusztult, majd újjászületése után a rómaiak égették fel (i. e. 168-167). Az i. e. I. században thrák törzsek fosztották ki. A császárkorban a helyiség újjáéled, ahol az i. sz. IV. századig folyamatos volt a jóslás. Később a hely érseki székhely lesz, majd végleg elpusztul.

Delphoiban volt egy földhasadék, melynek közelében isteni sugallat szállta meg az embereket. A legenda szerint amint Apollón megküzdött a sárkánnyal (aminek Püthon volt a neve – azóta nevezik Apollónt Püthian Apollónnak), a hatalmas testet elnyelte a föld. A sárkány testének rothadásából keletkezett gőzök, gázok felszállnak a hasadékból, melynek hatására a jövendőmondó képes kapcsolatba lépni az istenek szférájával, és felteheti kérdéseit (a gáz valószínűleg kábító hatással rendelkezett).
Deplhoi akropoliszán van egy Kasztalia nevű szent forrás, valamint egy szent babérfa, amely mellette nő. Ezt a helyet Apollón és a múzsák kedvenc tartózkodási helyének tartották. A római költők ihletadó forrásként tisztelték. A templom papnője, a Püthia a hasadék mellett háromlábú kisszéken ült, babérlevelet rágcsált, és kortyolta a Kasztalia forrás vizét. Ettől (de még inkább a földből szivárgó gázoktól) extázisba esett, és megkapta a feltett kérdésre a választ, amit elmondott a kérdezőnek. Ezt azonban az extatikus állapot miatt csak zavarosan, összefüggéstelenül tudta megtenni. A Püthia segítői szó szerint lejegyezték a szavait, és versbe szedték azt. A verset kapta meg az érdeklődő.

Királyok küldöttei, fejedelmek, papok és egyszerű emberek érkeztek ajándékokkal és áldozati állatokkal nap mint nap a szentélybe. A jóslatok gyakran nagyon homályosak és zavarosak voltak. Ha gondot jelentett egy jóslat értelmezése, akkor az emberek a papokhoz és a jósokhoz fordultak a megoldásért. A leghíresebb példa erre a lüd király, Kroiszosz esete, aki azt tudakolta Apollóntól, hogy indítson-e háborút a perzsák ellen. A válasz az volt, hogy ha birodalma határfolyóját, a Halüszt átlépi, nagy birodalom dől meg. Kroiszosz ezt saját győzelmének előjeleként értelmezte, el is vesztette a háborút. A jóslat beigazolódott. Tényleg elpusztult egy nagy birodalom (csak nem az, amit Kroiszosz szeretett volna.)
Apollón, mint a „jótörvényűség” (eunómia) őre, jóslataival irányította Delphoiból a városalapításokat, a városállamok újjászervezését, igyekezett meggátolni a háborúk elembertelenedését, megtiltotta a vérbosszút, és óvta a mentelmi jogot. A humanista normák innen sugároztak szét, amit jól kifejez Apollón templomának felirata: „Ismerd meg önmagad!”

Jóslatadásra eredetileg havonta egyszer került sor, később ez a szám növekedett. Akik szolgálatokat tettek Delphoinak, előjogot kaptak az istensége megkérdezésére (promanteia). A tanácsokat kérők áldozatokat hoztak, amikből a papok meghatározták, hogy kedvezőek-e a jóslás előjelei. Ha igen, akkor sor került a tanácskérésre.
Delphoiban az i. e. 2. évezred közepén jött létre az első település, ahol feltehetőleg Gaiát, a Földanyát tisztelték. Ezt szorította háttérbe Apollón kultusza (a hagyomány krétai eredetűnek tartja). A szentély hamarosan nagy hírre tett szert. Az i. e. I. évezred elejére már javában működött. A szentélyre a közeli Krisza és kikötője felügyelt. Az első szent háborúban (i. e. 595 – 586) a thesszáliaiak, az athéniak és a sziküóniak szövetsége lerombolta Kriszát, és átvette Delphoi katonai és politikai védelmét, igazgatását. Létrehozták a körüllakók szövetségét, az Amphiktüóniát. A szervezet élén a küldöttek tanácsa állott, amely a szentély semlegességét és politikai függetlenségét volt hivatva reprezentálni. Ez azonban csak álca volt, valójában a „felszabadítók” szájíze szerint megfogalmazott jóslatokkal szóltak bele a görög világ ügyes-bajos dolgaiba. A szentélyt újjászervezték. Négyévente került sor áldozatok és szent drámák bemutatására, sportünnepségek szervezésére a Püthia ünnepén.

A görög világra a legnagyobb befolyást az i. e. VII-VI. században érte el a jósda. Ebben az időszakban gombamód szaporodtak a kultikus hely körül az egyes városállamok kincsesházai. Itt azokat a kincseket, adományokat őrizták, amelyek sérülékenyek, törékenyek voltak.
A szentély politikai hanyatlása a perzsa háborúk idején kezdődött. A perzsa hadak vezére, Xerxész egy légiót küldött Delphoi kifosztására. A szentségtörést az Istenek akadályozták meg a legenda szerint, mivel csodálatos természeti jelensége (hegyomlások, mennydörgések) gátolták a katonák útját.

A hanyatlás tovább folytatódott, az i. e. I. századtól thrák törzsek, majd római seregek fosztogatták. Újabb virágkorát az i. sz. II. században érte el, amikor a nagy történetíró, chairóneai Plutharkosz delphoi főpapként tevékenykedett. Ebben az időben késült el Pauszaniasz alapos leírása a szentélyről. I. sz. 392-ben Theodoziusz betiltja a pogány kultuszokat, a szentély elnéptelenedik, keresztény rombolások és természeti katasztrófák sújtják, fokozatosan elpusztul. A középkorban kolostort alapítottak a helyén, majd falu épült az egykori szent helyre. A romok felfedezése 1838-ban volt, feltárása 1840-ben kezdődött meg.