A verem mélye

A veremben sötét volt. Gar nem törődött a vállába hasító fájdalommal, és azonnal talpra ugrott. Minden oldalról neszezést hallott, ezért megvetette lábát a talajon, és felkészült a támadásra. Tudta, hogy ellenfelei számbeli fölényben vannak, ezért feszülten figyelt.
A következő másodpercek óráknak tűntek. Az első támadás balról érte. Sovány kéz ütődött fájó vállához. Gar jobbra vetődött, és egyik baltáját a szörny felé hajította. A fegyver irdatlan sebességgel repült át a vermen, és tompa puffanással talált. Halk hörgés hallatszott, és Gar már sejtette, zombikkal van dolga. Felidézte magában mindazt, amit ezekről a szörnyetegekről tanult.

A zombik élőholt teremtmények, amelyeket gonosz mágia tart életben. Egyetlen módon lehet ezeket elpusztítani – hogyha levágják a fejüket. Lassúságuk és esetlenségük ellenére veszedelmes ellenfelek, mivel egyetlen harapásuk halálos fertőzést jelent.

Mindezek egyetlen pillanat alatt futottak át az elméjén. Azt is tudta, hogy valószínűleg nem éri meg a holnapot. Mint mindenki, ő is félt a haláltól, de legalább dicsőségben, harc közben esik el. Előhúzta tartalék baltáját, és feje fölé emelte…
… érezte, ahogy az Ős Berzerker Düh ködként ereszkedik agyára. A következő percben nem lélegzett és nem hallott. Fegyverei lépten-nyomon puha húsba hatoltak, és súlyos vascsizmái alatt a lemészároltak tetemei ropogtak…
…azon vette észre magát, hogy puszta vaskesztyűjével csépeli a levegőt. A fáradtságtól térdre rogyott, és arccal egy vértócsába zuhant.

Mikor felébredt, már nappal volt. Gar kinyitotta a szemét, és tekintete a falra kifeszített, „Happy Birthday, Gar!” feliratú színes szalagra, és legyilkolt barátaira, rokonaira vetült…