Donald G. Phillips: A csillagok ura

Címkék

Ismét előreszaladunk az időben, no nem sokat, csupán harminc évet. Ennyi idő telt el a legutóbb kiadott Battletech regény cselekménye és a mostani események között.
A bevezetőben (amit rövidsége miatt nem vettem figyelembe a kronológiánál) szereplő Stefan Amaris tökéletes utóda a huszadik század őrült népvezéreinek, akik képesek voltak egész országokat pusztulásba vinni. További sorsáról elég annyit tudni, hogy bukását &#8211 többek között &#8211 Kerenszkij tábornoknak köszönheti (aki ezután követőivel együtt távozott a Belső Szférából, lásd klánok).

A 3057. év környékén felbukkan Amaris egy kései leszármazottja, aki történész létére legalább annyira hataloméhes őrült, mint néhai felmenője. Megfelelő mennyiségű pénzzel a zsebében zsoldosokat toboroz, akik meglepetésszerűen rátámadnak a Shiro III világán állomásozó Második Oriente Huszárokra. Győzelmük után ugyanolyan gyorsan elillannak, mint ahogy érkeztek. Ezt a mutatványt (rajtaütés, megsemmisítő erejű csapás, majd köszönés nélküli távozás) rövid időn belül kétszer is megismétlik.
A külső szemlélő számára értelmetlennek tűnő akció mögött azonban alaposan kidolgozott terv áll. A támadók ugyanis egy másik, sokkal híresebb egység színeiben hajtják végre támadásaikat. Ennek köszönhetően Thomas Marik lovagjait szapulja az univerzum összes riportere és bemondója. Méltatlankodó seregüket politikusok is gyarapítják, akik magyarázatot és mindenféle biztosítékokat követelnek. A megvádoltak ártatlanságuk tudatában szeretnék bebizonyítani igazukat, de megfelelő bizonyítékok hiányában erre esélyük sincs.

Mivel a hagyományos módszerek (titkosszolgálat, média) ezúttal nem működnek, Thomas Marik kénytelen egyedi megoldást keresni. Elküldi kémkedni két hű emberét, akik menet közben összeszednek egy igazán ütőképes mechcsapatot. Mintha a &#8222Hét mesterlövész&#8221 jövőbeli módszereit látnánk. A végkifejlet persze a túlélők számát tekintve eltér a westernfilmtől.

Végezetül: Alapban harcleírásokat, politikai intrikákat, és a többtonnás monstrumok világát kiegészítő plusz információkat várok el egy Battletech regénytől. Nos, ezúttal mindhármat megkaptam. A nem túl eredeti alapötletből, az írónak hála, jól megírt történet bontakozik ki. Fontosnak tartom hangsúlyozni a tisztavérű klánharcos és a szabadszülöttek együttműködését. A változatosság kedvéért új fordítót köszönthetünk köreinkben. Szerencsére jól ráérzett a világ lényegére, bár úgy tűnik pár angolszász elnevezés még mindig ellenáll a magyarításnak.

Beholder Kiadó (2002)
Ára: 1298 Ft

Cromwel, D. P. Manfréd jogutódja

Legyen tied az első hozzászólás!


belépés jelentkezz be    

Back to top button