Mementó

Együtt élünk, egy országban, mégsem látunk semmit sem. Egy városban, egy fedő alatt, de mit sem tudunk egymásról.
A korszellem miatt? Ennyire volna időnk? Nem is számít?
Baromság. Ez nem így van, ez nem helyes: sosem volt az, most sem lehet. Odafigyelni igenis kell: kell, hogy nyitottak lehessünk az jóra és a szépre, hogy testben és lélekben értékkel gyarapodhassunk, hogy megismerhessük mások igazát.

Mind keresünk valamit, egy életen át és sokan nem jövönk rá, mi az. Könyveket bújunk, előadnak nekünk, tanfolyamra járunk, beszélgetünk róla: vannak akik sejtik, vannak akik érzik már, mégsem jutnak közelebb hozzá. Mástól várjuk a választ, pedig ezen nem segíthet, csak magunk: ott van az egész, az orrunk előtt, mégsem vesszük észre.
Miért várjuk mástól, amikor te magad vagy a kérdés és benned is a válasz? Miért várjuk mástól, amikor a mellettem levő a kérdés és benne is van a válasz? Miért várjuk mástól, amikor a felismert kérdésben már benne is van a válasz?
Ódon vagyok, nem tagadom – sosem létezett vagy rég letűnt eszmék hirdetője. Nem állítom, hogy tudok valamit, de látni látok: ami sekély, szellemi fekély&#8230 és senki ne csodálkozzon a végeredményen.

Én az emberi jellemben hiszek. Hiszem, hogy minden ember érték: mindben van valami megfoghatatlan, érdemi mondanivaló. Minden ember a boldogságra vágyik, de mindnek a maga útján kell elindulnia: a sok buktató, rög és gödör a legnagyobb jellemformáló erő. Bárki, aki elindul, egyből igazivá lesz: itt nem a végeredmény számít, hanem az eszme, ami kivetül. A másság sok helyütt hátrány, pedig valójában ritka érték: egy mankó, kapaszkodó, hogy a szürkeség bábjából szépséges pillangó lehess.
Nagyszerű egyéniség, csodás ember: tökéletes és igazi jellem.
Az út, ami oda vezetett, a legnagyobb titok a világon: s mivel máig a titkok világában élünk, így a legnagyobb érték is. Sokan nem tudják, hogy mind ugyan azok vagyunk: ugyan azokat gondoljuk, ugyan azokat érezzük, csak más mélységben és sorrendben – ha ezt érted és érted, amit látsz, az önmagadhoz juttat el.
És ha tettél már egy lépést, máris megvan a saját, személyes tikod: ha többet tettél, olyat tudhatsz, amit más senki sem. Hogy akkor miért éri meg odafigyelni egymásra?
Nem jó a kérdés: a kérdés maga a jó&#8230

A minap jöttek hozzám, téríteni, hogy Isten szava így meg úgy. Hogy ők az igazak és mindenki más hamis: csak az övék az üdvözítő út. Nem bírtam ki, megkérdeztem: és miért épp a tiétek? Mert az emberben hiszünk, válaszolták: nálunk mindenki boldog lehet. Értem én, mondtam nekik: de mitől ez a nagy boldogság? Mert hirdettek valamit és aki ezt elfogadja, közétek tartozhat&#8230 azazhogy tartozhat valahová? És mi van egymás megismerésével, az emberi lélekkel, a nagy titokkal, ahogy az illető szenvedésein át eljuthatott a boldogságig? Ez nem a mi dolgunk, jött a válasz: ezt csakis Isten tudhatja.

Igen? Gratulálok&#8230 de jó kis vallás ez.

Vajh hány titok vész el egy ember halálával?