Hosszú éjszaka

A holttest egy nőé volt. Bár ezt nem volt olyan egyszerű megállapítania, mivel egy-két gyermektenyérnyi folttól eltekintve nem maradt rajta olyan bőrfelület, amin nem éktelenkedett borzalmas vágásnyom, vagy ne borított volna alvadt vér. Órák óta a lepellel félig letakart test mellett guggolt egyedül, halálos nyugalomban. A munkáját végezte. Ő nem fordult el fuldokolva a sebek borította testtől, és egy csöppet sem kavarta fel az agyonszabdalt arc látványa. A mögötte álló hosszú évek megedzették akaratát, elgondolkodva bámulhatta a halott üvegessé vált tekintetét, a rosszullét még csak megkörnyékezni is elfelejtette.
– Szép szemei voltak&#8230 – dünnyögött maga elé. A lelke mélyén valahol örült, mert végre valami olyasmit is talált, amin nyugodtan pihentethette a tekintetét. Bárhova máshova nézett, előbukkantak a valamikor gondosan eltemetett múlt emlékei. Átkozott egy lakás volt ez. És folyton kiabált valaki.
– Jöjjön csak át ide, felügyelő úr, van itt valami érdekes! &#8211 jött az újabb izgatott hang egy szomszédos szobából. A guggoló férfi felrezzent, s gyorsan befejezte az órákkal ezelőtt félbehagyott mozdulatsort. Lecsukta a halott szemhéjait, eligazította rajta a leplet &#8211 innentől ő már többet nem tehet az örök békesség és nyugalom elérése érdekében. Pedig a lánynak arra lenne a legnagyobb szüksége.
– Megyek. Megyek már&#8230 – szólt vissza a férfi, de a szavakat egyedül ő érthette csak. A szája szegletéből kikandikáló töredezett cigarettához sehol sem találta a gyújtót.

Óvatosan átlépve egy halom agyondekorált karácsonyfadíszen, félrehajtotta a valamikor ajtó gyanánt használt csillagsávos konföderációs zászlót. A szobában, ahová belépett, több kacat volt összezsúfolva, mint a lakás többi részében együttvéve. Pedig ott sem volt kevés. És mindegyik lopott cucc. Egytől-egyig.
– A lány minden bizonnyal zseni volt. Át tudta látni ezt az istenverte káoszt.
– Ne is törődjön vele, felügyelő úr, majd csak lesz mindennek helye a raktárban. Nézze meg inkább ezt! &#8211 szólt a szoba egyik sarkából egy távirányítóval babráló sebhelyes rendőrtiszt. Oldalra lépett, lenyomott pár gombot. Valahonnan a szoba átellenes végéből rögtön zümmögés támadt. A felügyelő nem gondolta volna, hogy a félkarú marionett bábú egy színestévé tetején csücsül. Túl sok pezsgőspohárral és injekciós tűvel volt körülbarikádozva ahhoz.
– No igen, a videó elől meg három évfolyamnyi rockújságot kellett elcipelnem. &#8211 vigyorgott a sebhelyes rendőr. Most látszott csak, menyire fiatal még.

A felügyelő megint máshol járt. Gondolatban. Egy húskampóra akasztott bőrdzsekiről saját fiatalkora jutott eszébe. Micsoda idők voltak azok! Rögtön kedve támadt a hóna alá csapni a falhoz támasztott Ibanezt. De a húrok hiányoztak róla. Mintha valaki leszakította volna őket. A megmaradt drótdarabkák szánalmas üveghanggal lengedeztek. Mintha csak azt akarnák jelezni, hé, öreg, ez a zene halott! Mint a lány. És micsoda vacak zenei ízlése volt&#8230 A falra szögelt kínai legyezők és afrikai maszkok közül mintha itt-ott elővillant volna a bolondos Ozzy, egy-egy mázolt képű KISS-tag, vagy a cilinderes Slash jól ismert arca, de rögtön el is tűntek a kacatok forgatagában, mitha ott sem lettek volna. A gyűrött posztereken csupa adidaspulóveres műgitáros csapat bohóckodott vagy levágott kecskefejeket markolászó, agyontetovált, talpig feketébe bújt hosszúhajú óriás vicsorgott a felügyelőre. El is kapta onnan a tekintetét.
Koponyamintás, ezüstszín amerikai öngyújtó hevert egy svájcibicska és egy keltakereszt társaságában a bonbonosdoboz tetején. A doboz üres volt, a gyújtó viszont szerencsére még nem fogyott ki.
&#8230 I&#8217m a devil, not a god, Jesus feel sick on thee cross&#8230 – harsant fel az üvöltés valami túlvilági orgonaszólam kíséretében olyan hangerővel, hogy a felügyelő kis híján kiejtette szájából a frissen meggyújtott cigarettát.
– Elnézést, uram, azt hiszem, ez egy kicsit hangos lesz&#8230 – rezzent össze a forradásos képű rendőrtiszt is, és megint babrálni kezdett a távirányítóval. A zene a tévéből szólt, de már jóval halkabban. A képernyőn egy fiatal, szőke lány rázta a haját egy nagy tükör előtt. Bőrszerelés volt rajta, feszes nadrág, szegecselt top és háromnegyedes kabát. Nem is nézett ki benne rosszul. De ahogy ugrált, vonaglott a gitárnyúzás nemlétező ütemére, úgy tűnt, az érdekli a legkevésbé, hogyan néz ki.
– Jó kis zúzás, mi? Tudnak valamit a fiúk&#8230 – kiabálta. Teljesen magán kívül volt. Egy hirtelen mozdulattal felkapott egy bakancsot a földről, és belevágta a tükörbe. Őrült módjára sikoltozott, amikor az üveg darabokra tört.
– Állj! Tekerje vissza! Lassan! &#8211 szólt a felügyelő. A fiatal rendőrtiszt egyetlen gombnyomására a falitükör újból összeállt, a bakancs visszarepült a lány kezébe, hogy aztán lekerüljön a földre.
– Állítsd meg! &#8211 csattant a felügyelő hangja. A lány mozdulatlanná meredt, kezében a bakanccsal. A felügyelő odalépett a képernyőhöz, és belebámult a tükörbe, ami előtt most nem járt őrült táncot senki. Egy atlétatrikós, tetovált, kecskeszakállas srác bámult vissza rá. Az ajtóban állt, kamerát tartott a kezében. A háta mögött meg mintha egy csillagsávos konföderációs zászló villant volna ki.

Nagyot szívott a cigarettájából, majd kiment a szobából. A szemben lévő ajtót sárga szalagok hálója zárta el. Letépte. A villanykapcsolót csak nagysokára találta meg. Ám a pislákoló lámpa fényénél is jól látszott a darabokra tört tükör. A szanaszét dobált bőrruhák is átkozottul ismerősnek tűntek. Fekete bakancs a földön, nem messze a tükörtől. És vérnyomok mindenütt. A felügyelő homlokán megjelentek az első izzadságcseppek. Pedig egyáltalán nem volt meleg, ebben a szobában pedig kifejezetten hűvös volt. Odalépett a nyitott ablakhoz és becsukta. Nem sokat segített, mert a berepedt üvegen keresztül a hideg továbbra is utat talált. De legalább már a hóesés elállt. Az ablak viszont régóta nyitva lehetett, mert a szél behordta a havat, kisebb-nagyobb jégdarabkák olvadoztak szerteszét a földön, elkeveredve az alvadt vértócsákkal.
Mi a fene történt itt?
A felügyelő idegesen morzsolgatva a halántékát a padlón heverő kacatokat vizsgálta. Szaténkesztyű, olajos fémlánc, tövig égett gyertyák a kormos gyertyatartóban, kép a keresztre feszített Megváltóról, kilencágú korbács. Latin nyelvű Biblia, minden oldalán égésnyomok, a lapok semmivé porladtak az első érintésére. Megbontott Jim Beam-es üveg, az íze persze ugyanolyan jó, mint máskor. Az ajtótól nem messze ott hevert a kézikamera is. Felvette a földről. Karcolások és vérnyomok borították, de a japán minőség mindent kibír. A felügyelő kisétált a szobából, kezében a kamerával. Nem törődött azzal, hogy odabenn az ő ujjlenyomatából találnak majd a legtöbbet.
– Hol találta a kazettát?
– Ott, az ajtó előtt, felügyelő úr. &#8211 mutatott a vörös-kék zászló felé a forradásos képű rendőrtiszt.
– Végignézte már?
– Csak nemrég találtam meg a videót, uram! Mikor láttam, hogy a lány van rajta, rögtön szóltam önnek&#8230
– Helyes! Játssza csak tovább! És adjon egy cigarettát!

A felügyelő még a gomolygó füstfelhőn keresztül is jól látta a táncoló lány szemében az eszelős csillogást. A lány kétségkívül lökött. És lökött a szöveg is, bár csoda hogy tud beszélni, és nem csak az artikulálatlan üvöltésre és sikongatásra képes.
– Hihihi, hát nem összetört?&#8230 Úgyis utáltam ezt a rohadt tükröt!&#8230 Jeee! &#8230 Édesem, őrült jók ezek a norvég fiúk, mi?&#8230 Veszett metálosok, elreszelik az összes húrt a k….a gitárjaikon!&#8230 Hallod az énekest, szivi?&#8230 Olyan öblös a hangja a sok piától, mint neked, hihihi&#8230 Ezek az állatok annyi vodkát isznak, hogy én a felétől rosszul lennék&#8230 Tavaly is, amikor kinn voltam náluk, alig húztam meg párszor az üveget, rögtön jött a róka-kóma&#8230 Tényleg, szivi, neked még nem is meséltem Norvégiáról!&#8230 Ha hiszed, ha nem, vikingek lakják! Csupa mackótermetű, hosszúhajú metálos csávó&#8230 Tele tetkókkal!&#8230 De nem nagyon látszik, mert szőrösek!&#8230 Annyi szőr van rajtuk, mint egy ki….ott farkasemberen&#8230 Röhögtük is, hogy biztos azért, mert ott fél évig éjszaka van, meg telihold&#8230 Na jó, nincs telihold, de fél évig tuti világos van, fél évig meg töksötét&#8230 Láttam, tudom mit beszélek&#8230 Na, amikor fél évig sötét van, a norvég haverok nem sok mindent tudnak csinálni&#8230 Ja, azt tudnod kell, hogy még rohattul messze is laknak egymástól&#8230 Kilóméterekre nincs semmi, csak hó&#8230 Hihihi&#8230 Szóval dögunalom van&#8230 De ezek a fiúk nem unatkoznak, összejárnak&#8230 Visznek piát, jó sokat, de tényleg annyit szivi, hogy az embertelen mennyiség&#8230 Totál alkoholmérgezés&#8230 Ezek meg úgy döntik magukba, mintha vizet innának&#8230 Tök gáz&#8230 Hihihihi&#8230 Mindig jól berúgnak&#8230 De mint állat&#8230 És akkor zenélnek&#8230 Úgy nyomják, mint most&#8230 De tényleg!&#8230 K…ajól&#8230 Nem?&#8230 Á-á-á-lla-a-at ze-e-ene-e ez! Hihihi&#8230 Hallottad ezt a csattanást?&#8230 Szétverte az egyik a gitárját&#8230 Most meg a másik is&#8230 Földhöz vágják, meg leverik vele az erősítőt&#8230 De nehogy azt hidd, hogy csak ilyen állatságokat csinálnak&#8230 Most, most jön a legjobb rész&#8230 Megfognak egy csirkét, levágják a fejét, és a körbespriccelik a vérével az egész kérót&#8230 Milyen király nem?&#8230 Hallod, hogy ordítanak?&#8230 Mint valami sátánista papok!&#8230 Jó, mi? Jeee&#8230 Tudod még visszafelé a Miatyánkot, szivi?&#8230 Ha akarod, újból megtaníthatlak rá!

A lány mosolyogva csókot dobott a kamerába. Majd leoltotta a villanyt és meggyújtott pár gyertyát. Kísérteties csönd telepedett a szobára, de nem tartott sokáig, mert a lány sírontúli hangon tovább beszélt.
– És ez még semmi nem volt ahhoz, képest, kedvesem, amit most fogok elmesélni&#8230 Látod, már meg is teremtettem a hangulatot hozzá. Ezek a norvégok nem csak isznak meg zenélnek. Nem gondoltad volna, mi? Olvasnak is. De nem mindenféle ponyvát, hanem okkult könyveket. Diabolius, Abdul Alhazred, Lovecraft, Richard Quentin és Asmodeus műveit. És komolyan is veszik mindet. Hisznek az ott leírtakban, szivi! Egyszer elhatározták, hogy megidéznek valami démont. Szerintük szellemek meg démonok élnek az örök hómezőkön. Meg akarták őket nézni. Elhívtak a szertartásra, és én elmentem velük egy ősi, jégbe vájt szentélybe. És ott nem ám valami megfordított egyházi kántálást nyomtak, mint amit ti szoktatok csinálni, ez komoly volt. Véresen komoly. Nem is bírtam végignézni, bevártam őket a kocsinál. Meg is jöttek, de valami nem stimmelt velük. Nagyon hallgatagok voltak. Azt mondták, nem sikerült a szertartás, valamit elrontottak, és a szellemek elszabadultak. Az egyik srác sírva fakadt, azt mondta, ő már olvasott egy Lovecraft-novellát, amiben szintén jégdémonokat akartak idézni, de nem sikerült, és minden szereplőt megöltek az elszabadult szellemek. Megnyugtattuk, hogy nem lesz semmi baj, de éreztük, hogy a szavakkal semmire se megyünk. Sohasem tudtunk már jókat bulizni. Se ők, se én. Féltünk az elszabadult szellemek bosszújától, féltünk, mert titokban mindenki elolvasta azt a rohadt Lovecraft novellát, tudtuk mi lesz a sorsunk, de próbáltunk nem törődni vele. Szar volt. Björk volt az első, aki meghalt.

A lány sírva fakadt. A kép süllyedni kezdett, majd bevillant a látótérbe két foltos bakancs. A kecskeszakállas fiú, aki eddig mindent felvett, most lerakta a kamerát, és odarohant megvigasztalni a barátnőjét. Ebből a szögből jól látszott, hogy odakint esni kezdett a hó. A lány is észrevette, és halálosan megrémült.
– Ne&#8230 A fene egye meg, ilyenkor soha nem szokott hó esni ebben a rohadt államban&#8230 – szipogta &#8211 Mi volt az?!? &#8211 kiáltott fel váratlanul. Nagyon idegesnek látszott. &#8211 Mi a fene van ott, szivi? &#8211 kiáltotta. &#8211 Ne mond, hogy nem látod, ott van az a rohadék, ott vigyorog az ablakban&#8230 Úgy néz ki, mint egy hóember. Pont, mint amilyet szétrugdostam a télen. Szétvertem, mert azokra a nyomorult jégdémonokra emlékeztetett&#8230 Na neeem! Az nem lehet&#8230 Ugye nem? Ugye szivi, nem jöttek el értem is?

Újból sírni kezdett. A kecskeszakállas tetovált fiú csak a fejét csóválta. Nem igazán tudta mitévő legyen. Talán a bozótvágó kése, a tenyérbesimuló markolat és az éles penge erőt adna neki, gondolta. Milyen jó, hogy a nője pár hónapja nekiadta.
– Nyugalom, kedves&#8230 – próbálta csitítani a síró lányt, ám ebben a pillanatban kivágódott az ablak, a berepedt üvegtáblák között kavarogva süvített a szél, jókora adag havat behordva az ablakpárkányról a szobába. Ami ezután történt, azt többször visszajátszotta a két rendőr, még ha mindannyiszor beleborzongtak is. A lány ugyanis, egyre csak azt hajtva, hogy a szellemek eljöttek érte, kikapta a barátja kezéből a kést, és őrült módjára vagdalkozni kezdett vele. Csúnyán megsebesítette magát is, a fiút is. És a két nyomozó akárhányszor nézte végig kockáról kockára a jelenetet, nem látott semmiféle szellemszerű támadót, de még egy másodpercnyi természetfeletti megnyilvánulást sem. Újra és újra végignézték a filmet.
– A lány öngyilkos lett. Abban a bódult állapotban, amiben volt, nem elképzelhetetlen, hogy látni vélte beteges képzelete rémségeit. &#8211 jelentette ki a felügyelő. Látszott rajta, hogy maga sem hitte el, amit mondott.
– Kezdjük el nyilvántartásba venni ezt a sok lopott holmit, felügyelő! &#8211 próbálta a tiszt másra terelni a szót. &#8211 Különben sohasem végzünk.
– Hosszú még az éjszaka&#8230 – erőltette a nevetést a felügyelő. Többet nem tekerték vissza a felvételt. Sokáig egyikük sem szólt semmit. Mindketten el voltak foglalva saját gondolataikkal. A felügyelő némán lépdelt oda a videóhoz, és kivette a kazettát. A sebhelyes törte meg a csendet.
– Azért érdekesek ezek a mai fiatalok, felügyelő úr. Nem tudták, hogy a jégdémonokról szóló novellát nem Lovecraft írta? Az csak egy paródiatörténet. A barátai lepték meg vele az írót 40. születésnapján.
– Hogy miket nem tud maga! &#8211 horkant fel a nyomozó, és sietve elsüllyesztette a kazettát egy műanyagzacskóban, majd paprikavörösen távozott a szobából.

(Scriptórium novella)