A sámándobok szerepe és hatása

A sámándobok szerepe és tudati hatása a varázsló szertartásokban, illetve készítésük egyik lehetséges mai technikája
forrás: Őshagyományok – Sámánvilágok (1998. március 28-29.)

* A sámáni kultúrákban a dob az egyik legfontosabb kelléke volt a szellemvilágokba való utazásnak, emiatt sok helyütt a sámán lovának is nevezték. A ritmikus dobszó hipnotikus ritmusa (kb. 3-4 Hz) segítette a sámánt annak a tudatállapotnak a kialakulásában, amely a gyógyításhoz, jósláshoz elengedhetetlen volt. Mai tudományos hipotézisek szerint a különféle drogok, a ritmus és a szertartásos előkészületek hatására egy olyan transzállapot alakult ki a sámánokban, amely a paranormális képességeiket is felerősítette (telepátia, megérzés stb.)

A többnyire ló- vagy iramszarvasbőrrel bevont lapos, egykezes dobok így valóban egy másik világba – másik tudati dimenzióba – repíthették használójukat. A dobkészítés eredeti leírása Diószegi Vilmos könyveiben szerepel, ezek pontos bibliográfiája, illetve a dobokról rendkívül gazdag képanyag Hoppál Mihály Sámánok című könyvében található. Azoknak azonban, akik a mai kultúra lehetőségei között szeretnének dobot készíteni – esetleg a sámáni világnézet vagy létélmény gyakorlatibb megélésének eszközeként -, az alábbi tanácsok adhatók:

* A készített dobot lelki felszenteléssel használják, a dobolásban ne csak az individuális örömöt és a konvencióktól való elszabadulást élvezzék, hanem tanulják meg benne tisztelni azt a hagyományt és azt az idők feletti értéket, amely ezt a cselekvést a közösségért – a lelkes világért – valódi szertartásként képes a \”magasba\” emelni. Ez az a mágikus operáció, amely a sámánokat sámánná tette. Az újkori használat receptúrájáként Michael Harner A sámán útja című könyvét érdemes elolvasni. A dobot vagy magunk készítsük, vagy személyes ajándékként kapjuk vagy adjuk. A sajátkezi munka vagy az adott személynek való készítés bensőségessége nem megvásárolható. A sámándob hagyományőrző erőtárgy, ezért szimbolikus jelentését legalább alapfokon ismerni kell. Ehhez a következő könyvek ajánlhatók: Hoppál Mihály: Sámánok (Helikon Kiadó 1994), Piers Vitebsky: A sámán (Magyar Könyvklub-Helikon Kiadó 1996) Michael Harner: A sámán útja (Édesvíz Kiadó 1997), Jankovics Marcell: Ahol a madár se jár (Pontifex Kiadó 1996)

Az alábbi ábrákon egy-két tipikus ázsiai-szibériai sámándobot láthatunk.

Hanti, nyenyec, ket, szamojéd stílusú dobok természetes vagy csapolt villáság fogantyúval

Amur menti, jakut, illetve evenki stílusú dobok kereszt alakú vagy elágazó fogantyúval, díszítéssel

* A sámándobkészítés mai fortélyai:

A dobnak mindenekelőtt a keretét kell elkészíteni. Ehhez leginkább a barkácsboltokban kapható rétegelt lemezek felelnek meg, 3 vagy 4 milliméteres vastagságban. A keret több rétegből készüljön. 30-35 cm átmérőig a 2 réteg is megfelel, 35-45 cm között 3 réteg, 45-65 cm között 4-5 réteg egymásra ragasztása ajánlott. A dobkáva szélessége még a kis átmérőjű doboknál is minimum 5-6 cm legyen, de a hagyományos arányokhoz híven az 50-60 cm átmérőjű nagy doboknál se haladja meg a 10-15 cm-t. A rétegeltlemez- csíkok levágatásánál külön szólni kell, hogy hajlítási irányba vágják!(A rétegeltlemez-táblák legnagyobb szabványos hosszúsága 152 cm, így toldás nélkül kb. 45 cm átmérőjű káva készíthető.)

A káva összeragasztása: A rétegeltlemez-csíkokat méretre vágva, lecsiszolva előkészítjük, ügyelve arra, hogy a külső rétegek kerülete növekvő méretű legyen. Egy alaplapba (gyúródeszka, pozdorjalemez, rajztábla, asztallap) a dob belső átmérőjének megfelelően hosszú, 40-es-100-as szögeket verünk be. E köré fogjuk a káva csíkjait hajlítani. A csíkok ragasztásához FA1-es hidegenyvet használjunk, a csíkok ragasztás alatti rögzítéséhez pedig pillanatszorítókat (3-6 db-ot). A rétegek ragasztása közt 12 h-t várjunk! Az összeállítás fázisai az ábrákon láthatók.

Az elkészült kávába a bőrözés előtt építsük be a fogantyút, illetve a feszítőpöcköket (pöcöknek előre gyártott fatipli is jó). Ha Y típusú fogót szeretnénk, akkor azt legalább 1-2 héttel korábban vágjuk le, és hántsuk le a kérgét, ugyanis fafajtától függően akár centiket is zsugorodhat száradás közben. A kávához méretre vágott fogót szeggel vagy facsavarral rögzítsük. A feszítő pöckök ne legyenek 2-4 cm-nél hosszabbak, mert megnehezítik a bőrözést. Rögzítésükhöz az átmérőjüknél (0.5-1.5 cm) kisebb fúróval készítsünk fészkeket (ne fúrjuk át a kávát), majd a ceruzahegyezővel kúposra faragott pöcköket FA1-gyel ragasszuk bele. A dobkáva a bőrözés előtt belülről pl. velúrbőrcsíkkal borítható. (A káva és a fogó a bőrözés előtt igény szerint pácolható és lenolajjal beereszthető.)

A bőrözéshez szükséges bőrt (kecskét vagy borjút, a marha és a ló ugyanis többnyire túl vastag) bőrkikészítőktől vásárolhatjuk szőrtelenített, ám cserzetlen állapotban. Az általában száraz bőrt egy éjszakára áztassuk vízbe, majd kiterítve mérjük ki a szükséges felületet (lásd ábra). Átlós irányokban, lazán feszítve (éppen csak hullámos vagy ráncos ne legyen) belülről szegeljük fel a kávára. A szög ne legyen hosszabb a káva vastagságánál. A bőr kb. egy nap alatt szárad ki, eddigre alakul ki a hangja (dobolás előtt óvatosan tűz fölé tartva feszíthető). A kiszáradt bőr megfesthető. A doboláshoz az ábra szerinti bőrös dobverők készíthetők.